Az egyesületről

Egyesületünk 1990 óta működik Tiszavalkon.  Sokan a kezdetek óta a tagok között vannak, de egyre több ifjú horgász is kiváltja a tagsági igazolványt. Legtöbben a környező falvakban, ill. Tiszavalkon laknak, de akad horgász Miskolcról, Budapestről, Nyékládházáról is.

Az egyesület kezelésében a Tiszavalki Főcsatorna utolsó, a tiszabábolnai ikerzsilip és a Csincse patak közötti szakasz van. Ez egy 6 hektáros vízfelület, tulajdonosa a magyar állam, haszonbérlő a MOHOSZ.

Az egyesület elnöke 2015. február óta Vészi László, titkár Volosinovszki Mihály, gazdasági vezető Kovács József.

A tagság létszáma az utóbbi időben fogyásnak indult. Ez elsősorban a Nyárád vízminőségének romlása és ennek következtében a halak számának drasztikus esése miatt következett be.

Ez a víz egykor remek horgászhely volt, békés és ragadozó halak egyaránt nagy számban éltek benne, az élvezetes horgászatot emellett a gyönyörű környezet is szolgálta.

Azon vagyunk, hogy ezeket az időket hozzuk vissza.  Igyekszünk megőrizni a mostani, viszonylagosan jó vízminőséget, folyamatosan kaszáljuk a vízpartot, szellőztetjük a vizet, és az anyagi lehetőségeink függvényében halakat telepítünk a vízbe.  Eddig eredményes volt a munkánk, a halak szemmel láthatóan jól érzik magukat.  Reméljük, egyre több horgász fogja megtapasztalni az erőfeszítések eredményét.

Egyesületünk elsődleges célja, hogy a falu és a környező települések lakói tudjanak ennek a nemes szenvedélynek hódolni, ami kikapcsolódást biztosít és fellendítheti a közösségi életet.   Emellett a turizmus fejlesztésében is nagy szerepet játszhat.

A Nyárádról:   https://hu.wikipedia.org/wiki/Tiszavalki-f%C5%91csatorna